Az ultrahang-vizsgálatnak mindig különleges hatása van a jövendőbeli szülőkre, és meg merném kockáztatni, hogy leginkább a kispapákra! A kismamákat azért valamennyire irigyeljük, mert ott van az az állandó testi közelség, a baba mozog, időnként rúg, vagy könyökkel odavág egyet, szóval a kapcsolat állandó. Papáknak ebből kevesebb jut, peches esetekben éppen fürdőszobában vagyunk, amikor megmozdul a pocakban a kis bébi, aztán rohanunk kifelé, és megint lemaradtunk…
Emiatt mondanom sem kell, hogy mennyire vártam a 4-Ds vizgálatot a 28-adik héten. Elvileg ekkor már szinte minden látszik, és ha a baba jó helyen fekszik, még az arcára is rá lehet közeliteni. Szépen el is kezdődött a vizsgálat, alig vártam, hogy lássam a kislányunkat. A doki néni erre bekapcsolja a készüléket, és első mondatta “De szépen kifejlett ez a kisfiú!”. “Tessék?”, kérdéztük, majd két kattintás után a képernyőn is egyértelműen látszott, hogy kisfiú... Őszintén szólva kellett egy kis idő, hogy átálljunk, mert már heteken óta lánynak gondoltuk (egyébként tényleg nem volt preferencia). Hát indulhatot újra a névkeresés, az a néhány aranyos rózsaszin ruha a Baby Benetton-ból pedig majd a következő bébinek marad.
Csodálatos volt látni a kisbabát! Nagyon aranyos volt, hogy lehetett látni az arcát, előtte pedig a kis ujjait is megmozgatta, mintha integetne nekünk. Nemsokára találkozunk!
