Anyás

Dávid mindig is anyás volt, de ez Bella születése óta olyan mértéket öltött, amit szerintem már nem igazán lehet fokozni. Mivel nagyon bújós, és hízelegni is kiválóan tud, na meg a "légy szíves, anya" is nagyon jól megy neki, ez azért összességében szívmelengető helyzet. De egyben embertpróbáló is. Mivel Bella eddig napközben is elég jó alvó volt, így elég jól össze tudtunk hozni, hogy szinte egész nap Dáviddal játszottam. Délelőttönként azért - sajnos -, rákapott a mesenézésre..., mert ilyenkor igyekszem feltenni egy levest főni, betenni a ruhákat a mosógépbe - hihetetlen, de naponta megtelik -, és egy-két dolog mindig akad, hogy a háztartás se ússzon el nagyon. A mesék terén azzal vígasztalom magam, hogy legalább angolul tanul... Már a séták is egész jól mennek két gyerkőccel - Dávid motoron, Bella meg még mózesben. Az időzítést kell jól megválasztani, mert ha Dávid elfárad, akkor jobb kézben a fiammal, balban a lányommal (tolva) érünk haza. Ez nem túl derékkímélő megoldás. De túl engedékeny vagyok..., asszem..., nem bírom sokáig a hisztit...

Az anyás korszakban az esték a legnehezebbek. Sokszor alakul úgy, hogy mindkét gyerkőcöt én fürdetem és dugom ágyba, mert egyszerűen csak ezt fogadják el. Bella a tejre hajt, Dávid meg "csak anya" üzemmódban működik. Dávid éjszakai kelései is jócskán megszaporodtak, mert ha észreveszi, hogy eltűntem mellőle - a nagy matracról -, sokszor felsír, és rohanhatok hozzá. Ilyenkor csak a jelenlét kell neki, így még mindig ez a legjobb megoldás, általában pár perc után visszaalszik. Az azért rajtam másnap nagyon meglátszik, ha két szoba között rohangálva töltöttem az éjszakát.

Hát most ez van. De ezért mégis egyik legjobb korszakunk. Szerintem sokszor vissza fogom még sírni ezt az időszakot, amikor mindkét kölköt lehet még puszilgatni, nem tolnak el, hogy "jaj, anya, ne csináld már...", hanem követelik, hogy "még!még!", illetve ők is korlátlan mennyiségben osztják a puszikat. Dávid mindig is bőkezű volt. Bellát meg még félre lehet vezetni, ha a puszijára éhezünk :), odatoljuk az arcunkat, amire ő azt hiszi, hogy szopi jön, és lenyom egy cuppanóst... De hát ennyi kijár, nem?